Egy ember, aki roppant büszke volt a pázsitjára, bosszankodva látta, hogy a gyepe tele lett gyermekláncfűvel. Kipróbált minden ismert módszert, hogy megszabaduljon tőlük. Mindhiába.
Kétségbeesésében végül a Mezőgazdasági Minisztériumhoz fordult levélben. Felsorolta mindazt, amit addig tett a gyermekláncfű kiirtására, s azzal a kéréssel zárta levelét, hogy mit tegyen?
Postafordultával megérkezett a válasz: "Azt ajánljuk, tanulja meg szeretni a pitypangot!"
.
Nekem is volt egy pázsitom, amire nagyon büszke voltam, s azt is ellepte a gyermekláncfű. Énis küzdöttem ellene minden lehetséges eszközzel.
Nem volt hát könnyű megtanulnom szeretni.
Azzal kezdtem, hogy minden nap beszéltem a pitypangokhoz. Szívélyesen és barátságosan. Baljós csenddel válaszoltak. még szenvedtek az ellenük folytatott háborúmtól. És valószínüleg a motivációimat is gyanakvással fogadták.
Nem telt el azonban sok idő, és visszamosolyogtak rám. És már nem voltak feszélyezettek, mi több, még válaszoltak is arra, amit mondtam nekik. Hamarosan jó barátok lettünk.
A pázsitom persze tönkre ment. De milyen gyönyörű azóta a kertem!
Nem volt hát könnyű megtanulnom szeretni.
Azzal kezdtem, hogy minden nap beszéltem a pitypangokhoz. Szívélyesen és barátságosan. Baljós csenddel válaszoltak. még szenvedtek az ellenük folytatott háborúmtól. És valószínüleg a motivációimat is gyanakvással fogadták.
Nem telt el azonban sok idő, és visszamosolyogtak rám. És már nem voltak feszélyezettek, mi több, még válaszoltak is arra, amit mondtam nekik. Hamarosan jó barátok lettünk.
A pázsitom persze tönkre ment. De milyen gyönyörű azóta a kertem!
(Anthony de Mello)
Te roppant büszke vagy az intelligenciádra – szólt a Mester az egyik tanítványhoz. - Olyan vagy, mint az az elítélt, aki büszke a börtöncellájának nagyságára.
(Anthony de Mello)
Diogenész, a filozófus lencsét evett vacsorára. Meglátta ezt egy másik filozófus, Arisztippusz, aki kényelmesen élt, mivel hízelgett a királynak.
Arisztippusz megjegyezte:
- Ha megtanulnád a királyt szolgálni, nem kellene ilyen szeméten élned.
Mire Diogenész ezt válaszolta:
- Ha megtanultál volna lencsén élni, nem kellene a királynak hízelegned.
(Anthony de Mello)
A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről. Az évek múlásával ráncos lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg. Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya, reménytelenség: mind hosszú évek, melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is. Az ember – akár tizenhat éves, akár hatvanhat – csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén: nem fél a kockázattól, gyermeki kíváncsisággal várja, mi lesz holnap, szabadon örül mindennek.
Diogenész, a filozófus lencsét evett vacsorára. Meglátta ezt egy másik filozófus, Arisztippusz, aki kényelmesen élt, mivel hízelgett a királynak.
Arisztippusz megjegyezte:
- Ha megtanulnád a királyt szolgálni, nem kellene ilyen szeméten élned.
Mire Diogenész ezt válaszolta:
- Ha megtanultál volna lencsén élni, nem kellene a királynak hízelegned.
(Anthony de Mello)
A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről. Az évek múlásával ráncos lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg. Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya, reménytelenség: mind hosszú évek, melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is. Az ember – akár tizenhat éves, akár hatvanhat – csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén: nem fél a kockázattól, gyermeki kíváncsisággal várja, mi lesz holnap, szabadon örül mindennek.
Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal, mint az önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed. Olyan fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed. Fiatal vagy, míg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság – az ember, a föld, a végtelenség hírnökeit. Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.
(Albert Schweitzer)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése