"E Nagy Szerelem, amely degenerálttá és gyilkos gonosztevővé változtatja az embereket, nem más, mint az önzés legundorítóbb, dühöngő formája: a birtokvágy ösztönének primitív kinyilatkoztatása. A másik lényt egyes-egyedül önmaga számára követeli, hogy senki másnak ne okozhasson örömet, s zsákmányát féltve őrzi, nehogy elrabolják tőle. De nem éri be ennyivel: követeli a másiktól, hogy őt viszont a világegyetem központjának lássa. S ha az józanabb, gyűlölködve epekedik utána. Nos, ez hát a Nagy Szerelem.”
(Jules Lemaître)
E gyötrő és önző érzés ellenében fel kellene ismernünk, hogy a szerelem nem a birtoklás, hanem az élvezet gyönyöre. Érezhetjük a szerelmet úgy is, hogy nem szeretnek viszont bennünket, hiszen ezt az érzést sokkal inkább az adás, mintsem az elfogadás teszi széppé. Aristippost, a hedonikus bölcset jóakarói figyelmeztették, hogy kedvese nem szereti őt. “Jól tudom, hogy a hal és a bor sem szeret engem, én mégis szeretem mindkettőt” – válaszolta.
(Jules Lemaître)
E gyötrő és önző érzés ellenében fel kellene ismernünk, hogy a szerelem nem a birtoklás, hanem az élvezet gyönyöre. Érezhetjük a szerelmet úgy is, hogy nem szeretnek viszont bennünket, hiszen ezt az érzést sokkal inkább az adás, mintsem az elfogadás teszi széppé. Aristippost, a hedonikus bölcset jóakarói figyelmeztették, hogy kedvese nem szereti őt. “Jól tudom, hogy a hal és a bor sem szeret engem, én mégis szeretem mindkettőt” – válaszolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése