Egyszer, nagyon-nagyon régen,
amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a világot, igen, pont abban a
pillanatban Rád is gondolt.
És elmosolyodott.
Örült neked.
Az Isten, már akkor hallotta
az összes gyermekkori gügyögésedet;
látta az elsõ bizonytalan lépéseidet a fûben, és az elsõ "a" betût amit
belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba.
Isten tovább mosolygott,
és szívesen nézett téged.
Õ már akkor elõre látta
a durcás sértõdéseidet,
a toporzékolós kiabálásodat,
a barátaid melletti kiállásodat,
az elsõ szerelmes pillantásodat. ..
Minden percedet elõre látta, hallotta, érezte és értette.
És minden perced szépségéért elõre lelkesedett.
Az Isten jól megfigyelt téged.
Megnézte a kezed, a vállad és a lábaidat.
Megnézte hátad ívét, gerinced vonalát,
csigolyáid alakját és erejét.
Ebben az õsrégi teremtõ pillanatban,
õszinte szeretetbõl teremtett neked
egy pont a hátadhoz illõ,
keresztet.
Amilyet senki másnak nem adott.
Rád nézett az Isten,
és tetszettél neki a kereszteddel.
Örömmel látta,
hogy mindaz amit alkotott jó.
Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig visszapillantott rád,
megerõsítette a lábadat, hogy könnyebben vidd a kereszted.
Arra gondolt, hogy ha majd eljön az idõ és világra jössz, akkor szívesen
segít majd Neked, ha kéred.
Mert ezalatt a teremtõ pillanat alatt még jobban megszeretett a
kereszteddel
együtt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése