szerda, augusztus 27, 2008

Wass Albert - Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Nádor Tamás - KIS MAGYAR VERS

Magyarnak lenni
annyi, mint
enni, inni,
levegőt venni
itt.

Magyarnak lenni
annyi, mint
köszönni, búcsúzni,
dolgozni, pihenni,
szülni, temetni,
mint bárki, bárhol,
mégis másképpen
máshol.

Magyarnak lenni
annyi, mint
írni-olvasni
először így,
egyetlen batyuval
kicsapva
innen, vagy
távozva önként,
anyanyelvünket
siratva
vagy akár megtagadva:
álmunkban is
számolni
ekként.

Magyarnak lenni
annyi, mint
ugyanazt
vagy éppen mást
gondolni
ugyanarra,
magyar borsót
hányni a
magyar falra,
egyazon
szalmalángon
fellobbanni,
elkékülésig
föl nem adni.

Magyarnak lenni
annyi, mint
tudni
a Ballassi-strófát,
Bolyai appendixét
Bartók allegro
barbaróját,
Radnóti méz- és
áfonyacsókját,
Karinthy koponya
bukfenceit
Márai kassai
gerincét,
Babitsot
gégenémán is
hallani.

Magyarnak lenni
annyi, mint
kenyeret szegni
kereszttel,
Istenhez loholni
kalappal,
vasárnapozni
kálvini nyakkal
zsoltárt mondani,
kaddist,
Miatyánkot,
dologba
virradni, mire az
ostorosi kakas
hármat
kiáltott.

Magyarnak lenni
annyi, mint
őrizni Szent István
eleven jobbját,
Mátyás máig
világló
corvináit.
Bethlen megtartó
eszét,
Széchenyi hitelét, a
kossuthi
lángot.

Magyarnak lenni
annyi, mint
apánk, anyánk,
minden fájdalmas
felmenőnk,
sajgó rokonunk
sírjára
megszentelt
lába nyomába,
ne legyen
nyílt seb:
ültetni árvácskát,
nefelejcset.

Magyarnak lenni
annyi, mint
tudni ennek a
táncos-tarajos
Tiszának, Dunának
hajdani kékjét,
hajlatához, ahol a
legnagyobb
hal lakik,
örvénylő
őrületének
fájdalommocskát
halálos
farkasszemét,
irtózataikat.

Magyarnak lenni
annyi, mint
búzát: kicsi
csillagot vetni,
ért kalászt
aratni,
Kormot köhögő
városon vacogni
elmenni innen
haraggal,
megtérni
kicsorbult
fogakkal,
megjönni csöndes
malaszttal,
és persze,
maradni.

Magyarnak lenni
annyi, mint
zsigereinkben
érezni a
töltött káposzta
ízét, a csülkös
bablevest,
tudni, hogy
bármiként
piroslik ott az
alma, a
jonatán itt
ízesebb.

Egyszóval
magyarnak lenni
annyi, mint
latinnak, görögnek,
németnek, japánnak
baszknak, zsidónak
vagy akár
andorrainak,
tehát:
Embernek lenni,
így és itt
vagy
úgy és ott,
bárhol a
világon.
Se több,
Se kevesebb.

--------------------------

A SMALL MAGYAR POEM
by Tamás Nádor
Translation : georgeroberts, the minor

To be a Magyar, just here,
is:
A sweet morsel, a gulp of fresh dew,
A breath of fresh air.

To be a Magyar,
is:
Welcoming, parting,
Working, resting,
Bearing and burying.
No more than elsewhere. Yet,
So much more and so other.

To be a Magyar,
is:
To savour the words' first rhythm,
Just as they slam the door behind you,
Or on your own daring,
As we mourn our parting sound.
Deny it as you may,
You still count in the sweet familiar,
Even in your dreams.

To be a Magyar,
is:
In the fleeting thoughts,
Same as, yet so other.
To drift in Magyar dreams.
To arise in heat and sink in despair,
And yet not to run.

To be a Magyar,
is:
To sing the verses, to know the wisdom
And to hear the Bartók melodies,
To taste Radnóti's sweet romances.
The taste of Márai, the echoes of Babits in the wind.
To soar with Karinthy and to land with Bolyai.

To be a Magyar,
is:
To bless the loaf with the cross,
And seeking God on a Sunday,
Singing the Calvinist psalms or the Khaddish, the Lord's Prayer,
Or just to see sunrise as the cock calls the morn in Ostoros.

To be a Magyar,
is:
To save Saint Steven's arm,
Or King Mathias' justice,
The wisdom of Bethlen,
The smarts of Széchenyi,
The burning heart of Kossuth.

To be a Magyar,
is:
To tend the graves of our mothers, fathers, forbears
To mark their tracks with blue forget-me-nots.
To sooth their pain of living.

To be a Magyar,
is:
To know the blue of the Danube that is no more,
The zig-zags of the white foamed Tisza,
Where the giant fish hid once.

To be a Magyar,
is:
To sow stardust and reap rich ears of wheat,
To leave the smoke filled cities,
But return in resignation, to stay on.

To be a Magyar,
is:
To smack the flavours of stuffed cabbage,
The rich aroma of the bean soup full of smoked hamhocks.
To know that no matter how tempting is a red apple, over there,
It is here, where sweetest the Jonathan.

In a word:
To be a Magyar is no different
From being Roman, Greek, German, Japanese, Basque, Israeli
or even Andorran.
It is what we are as men and women that counts:
Our humanity.
Nothing more and nothing less.

kedd, augusztus 26, 2008

Túlélő túra az Adrián

A tőkesúlynak köszönheti életét nyolc magyar orvos, és a Deol újságírója, akik egy kis vitorlás hajó fedélzetén a nyílt vízen voltak kénytelenek átvészelni az Adriai-tengeren július közepén végigvonuló viharokat. A ciklon nemcsak hazánkban okozott esőt és hidegrekordot, hanem az Adriai-tengerre is szélvihart hozott 4-5 méteres hullámokat keltve. Kenyeres Attila úti beszámolója. (kicsit eltulozva,
egy kicsit szenzációhajhász, de azert igaz. :D )
Az utazásra a dalmáciai Sibenik kikötőjéből indultunk. Az első két nap filmbe illően telt: ragyogó napsütés, csillogó kék tenger, napozás a fedélzeten, gyönyörű mediterrán táj, hangulatos zene a helyi rádiókból. Távcsővel nézegettük a szigeteket, a mellettünk elhaladó hajókat, valamint a vízben játszadozó delfineket. Szebbnél-szebb helyeken kötöttünk ki, és persze a strandokon. Azt már az indulás előtt tudtuk, hogy hamarosan átvonul egy hidegfront, az előrejelzések szerint ezután egész hétre kánikula ígérkezett. De nem így lett.
Harmadik este érkeztünk a Pakleni otocihoz (Pokol-szigetek). A helység rászolgált a nevére. Mivel a kikötőben már nem volt hely, az öböl sziklás partján lévő fákhoz kötöztük a hajó hátulját, az elejét pedig a horgony rögzítette. Közben átvonult az első zivatar, ami után feltámadt a szél, folyamatosan csapkodva egymáshoz a hajók árbocát, a sötét tenger pedig egyre vadabbul hullámzott. Egyszer csak hatalmas süvítést hallottam, majd rázkódni kezdett a hajó. Az ágyból kimászva láttam, hogy a fővitorlát (génua) kibontotta a szél. Az egyik sráccal próbáltuk behúzni a köteleket, de az összecsévélésre szolgáló kötél valahol megakadt. Hirtelen ott termett motorcsónakkal az egyik kikötői őr, aki felpattant a hajóra, megtalálta, hol a hiba, és feltekertük a vitorlát. Közben egyre nagyobb volt a zűrzavar a kikötőben, a szél pedig egyre erősödött. Egymás után szabadultak el a velünk egy sorban álló hajók, az egyik vészjelző rakétát is kilőtt, az utasok sikítoztak. Majd előttünk, balról érkezett egy hajó, jobbról pedig nagy sebességgel egy másik, ami belerohant az előzőbe szintén az fedélzeten lévők sikítozása közepette. A jobbról érkező eltépte a mellettünk lévő hajó horgonyláncát. Emiatt irányíthatatlanná vált az eleje, a viharos szél pedig felénk sodorta, és folyton beleütközött a mi hajónkba. A kapitány és a segítői lábbal próbálták arrébb tolni, nehogy kárt tegyen a miénkben, kockáztatva, hogy a vízbe zuhannak az imbolygó hajóról. A kikötői őrség egy kötéllel kihúzta a szomszéd hajót, ami közben beleakadt a horgonyláncunkba és feltépte. Szerencsére nem szakította le a hajónk elejét, de a stabilitásunkat elvesztettük. A kapitányunk próbálta beindítani a motort, hogy egyenesbe hozzuk magunkat, de a szél rásodort a part menti tengerfenékre, ami miatt a propeller nem tudott megmozdulni. Ekkor a másik oldalon mellettünk lévők körében tört ki a pánik, joggal félhettek, hogy nekik megyünk, ezért ordibáltak, hogy „cut! cut!”, tehát hogy vágjuk el a köteleket, aztán menjünk onnan. A kikötői őrök közben előrébb húzták a megfeneklett hajónkat, így a motor beindult, aztán ők is kiabálták, hogy „go away!” Nem volt mit tenni, elvágtuk a köteleket, ki kellett mennünk a nyílt tengerre a süvítő szélbe a hatalmas hullámok közé a vaksötétben. A kapitány azt mondta: ilyenkor az a legbiztonságosabb, ha minél távolabb megyünk a parttól, mert a szél nekicsaphat a sziklafalnak, és összetörhet a hajó. Na, itt már remegő kezekkel kapkodtunk a mentőmellények után, mert látszott, hogy fele sem tréfa a dolognak.
Rajtunk kívül még több hajó is a nyílt vízen bolyongott, így nemcsak a parttól, meg a zátonyoktól, hanem tőlük is távol kellett tartani magunkat, nehogy összeütközzünk a viharban. A GPS segítségével elkecmeregtünk egy közeli sziget elé, hogy az ottani hegyek megvédjenek a nagyobb széltől, majd elkezdtünk körözni. Több zátony is volt azon a részen, amit jelzőfények mutattak, illetve a tengermélység mérővel ellenőriztük, nehogy túl közel kerüljünk hozzájuk, sokan mégis zátonyra futottak a közelben. Miközben így köröztünk, egy hatalmas zivatar közeledett felénk lecsapó villámokkal. Attól tartottam, ha belecsap a magas árbocba, akkor végünk, nem is beszélve az újabb szélviharról. Bíztam benne, hogy a vihar inkább a szárazföld felé vonul, és hála Istennek, ez így is lett, ráadásul hajnal lévén gyengült is a zivatar. Reggel végül csendes esőben kötöttünk ki Vis szigetén, egy gyönyörű helyen. Ekkor még nem sejtettük, hogy az előrejelzésekkel ellentétben az átvonult hidegfront egy önálló ciklont hoz létre, ami hatalmas szélvihart okoz az Adriai tengeren.
Következő éjjel ismét a szél süvítése, meg az árbocok vészjósló csörömpölése hallatszott, a hajó már álló helyzetben is himbálózott. Induláskor arra ébredtem, hogy a felettem lévő ablakra – ami a fedélzetre nyílik – rácsapott a tengervíz, valamint a konyhában törtek a tányérok és a poharak. Ilyen körülmények között értünk ki a nyílt tengerre, ahol a napsütés ellenére 4-5 méteres hullámok jöttek, hol oldalra billentetve a hajót, hol átcsapva az elején. A fedélzeti kényszerfürdőzés helyett a hajó társalkodó részében próbáltam elviselni az egyre erősebb hányingert. Ekkor hatalmas süvítéssel kivonták a vitorlát. Számomra itt kezdődött a rémálom legjava. A hajó folyamatosan egyik oldaláról a másikra dőlt, a szekrényben összecsapódtak a tányérok és a poharak, a társalkodóban lévő bőröndök, palackozott víz és egyéb tárgyak össze-vissza repültek, és bár mozdulatlanul ültem, folyamatosan majdnem függőleges helyzetbe kerültem hol előre, hol hátra, hol oldalra. Időnként felemelkedtünk, majd hatalmas dübbenéssel visszacsapódtunk a vízre. Hányingerrel küzdve igyekeztem a mellékhelyiség felé, de ez sem volt könnyű. Miután többször nekicsapódtam az egyik, majd a másik falnak, aztán a csapnak, végre sikerült a WC-kagylót elérni. Nemsokára megpillantottam egy 5 emelet magas tankert, ami tőlünk nem messze ácsorgott. Olyan bizarr látványt nyújtott a kis vitorlás ablakából, hogy gondoltam lefotózom. Elvergődtem a gépért, de mikor az ablakhoz értem, megint borultunk, nekem kapaszkodnom kellett, a fényképezőgép beleütődött a szekrénybe, én meg bevertem a fejem az ablakba. A masina pedig már nem kapcsolt be. Egyszer a hajó úgy oldalra dőlt, hogy a vitorla alja már a vízben volt, az egyik ablaksoron pedig az eget, a másikon meg a halakat láttam. Ekkor már a bátrabbak is jobbnak látták bevonni a vitorlát. Az egyik tapasztaltabb srác utólag megjegyezte, hogy ha akkor jön egy nagyobb széllökés, könnyen beleborulhattunk volna a tengerbe. Végül kiderült, hogy a vihar miatt nem tudunk kikötni, így vissza kellett fordulnunk Vis kikötőjébe, ahol bár kényszerpihenőn voltunk, mégis végre élvezhettük a gyönyörű tájat és a hangulatos helyeket. Az utolsó nap végül viszonylag jó idő lett, és épségben visszavittük a hajót Sibenikbe. A lényeg az, hogy nagyon okos ember volt, aki a tőkesúlyt feltalálta, hiszen sokan köszönhetik neki az életüket.

hétfő, augusztus 25, 2008

péntek, augusztus 22, 2008


Emlékezz arra, hogy a boldogság nem attól függ, hogy ki vagy, vagy mi van neked; egyedül attól függ, hogy mit gondolsz.
(Dale Carnegie 1888-1955 amerikai iró)

Husz tanacs az elethez

Egy
Adj többet, mint amennyit elvárnak tőled, és ezt örömmel tedd.

Kettő
Akármihez fogsz, szenvedéllyel csináld végig.

Három
Harapd el szavaid, ha kritizálni akarsz, de a dicséreteket a tetőről is kiáltsd.

Négy
Mikor azt mondod Szeretlek, érezd komolyan.

Öt
Mikor bocsánatot kérsz, nézz az illető szemébe.

Hat
Bízzál az emberekben, de láss keresztül a hímezett hazugságokon.

Hét
Te egyedüli lélek vagy, aki valamiben a legjobb a világon, ezért bízzál magadban és találd meg azt a valamit, ami lekötelezve az emberiség javát szolgálja.

Nyolc
Sose nevesd ki senki álmait. Akinek nincs álma, annak nincs is sok mindene. Ha te az emberekben magadat is megismered, az a te lelki biztonságodat fejleszti.

Kilenc
Szeress mélyen és szenvedélyesen. Akkor is, ha fájdalmas lehet a szakítás, ez az egyetlen módja annak, hogy teljessé tedd az életed.

Tíz
Nézeteltérésben küzdj becsületesen - gúnyolódás nélkül.

Tizenegy
Ne ítélj el senkit a rokonain keresztül vagy az első benyomásból.

Tizenkettő
Tanulj mások hibájából.

Tizenhárom
Ha valaki kérdez tőled valamit, amire nem akarsz válaszolni, mosolyogva kérdezz vissza:
miért akarod ezt tudni?

Tizenégy
Jusson eszedbe, hogy nagy szerelem és nagy siker nagy rizikóval jár.

Tizenöt
Az igazságot és a kegyelmedet soha ne hagyd el, akaszd e kettőt nyakadba, hogy mindig és mindenhol a szíved közelében legyen.

Tizenhat
Ha vesztettél, ne veszítsd el a tanuláságot is.

Tizenhét
Jusson eszedbe a TTF. Tisztelet magad iránt, Tisztelet mások iránt, és Felelőség a saját tettedért.

Tizennyolc
Ne hagyd, hogy egy kis nézeteltérés tönkretegyen egy nagy barátságot.

Tizenkilenc
Amint rájöttél, hogy hibáztál, igyekezz azt kijavítani.

Húsz
Mosolyogj, miközben felveszed a telefont. A hívó érezni fogja a hangodból, hogy jó szándékkal gondolsz rá.

kedd, augusztus 19, 2008

Ezen a világon semmiről sem mondhatjuk, hogy biztos, kivéve a halált és az adót.
(Benjamin Franklin)