Az ébredő madarak első füttyei jelzik a még fénytelen hajnali ég “érintetlen pontját". Az áhítat és a kifejezhetetlen ártatlanság pillanata ez, amikor az Atya tökéletes csöndben kinyitja a szemét. A madarak szólni kezdenek hozzá, nem folyamatos énekkel, hanem hajnali ébredésük kérdésével, érintetlenségük pontjáról. Mozdulatuk azt kérdezi, itt van-e az ideje, hogy életre keljenek. Az Atya igennel válaszol. Erre egyik a másik után fölébred, és madárrá válik. Madárként jelentkeznek, dalukkal. Aztán hirtelen igazi önmagukká válnak, s fölröppennek. A nap legcsodálatosabb pillanata ez, amikor a természet a maga ártatlanságában engedélyt kér arra, hogy újra “legyen", mint a teremtés első hajnalán.
Ezen az édes és sötét ponton halmozódik föl és nyilvánul meg minden bölcsesség. Az ember bölcsessége azonban nem jut el ide, mert mi egyeduralkodóvá lettünk, és nem kérünk engedélyt senkitől. Rettenthetetlenül és elszántan nézünk reggeleink elé. Tudjuk az időt és diktáljuk a feltételeket: óránk azt bizonyítja, hogy nekünk kezdettől fogva igazunk van. Tudjuk, mennyi az idő. Ismerjük a rejtett belső törvényeinket. Előre megmondjuk, milyen napnak kell jönnie. S ha szükséges, intézkedünk, hogy megfeleljen kívánságainknak.
A madarak nem az időt jelzik, hanem ezt az érintetlen pontot sötétség és világosság, nemlét és lét között. Ha tapasztalt vagy, megtudod az időt ébredésükből. De ez a te ostobaságod, nem az övék. Még nagyobb ostobaság, ha azt gondolod, hogy valami hasznosat tesznek -például jelzik, hogy négy óra van.
A kimondhatatlan titok ez: körülvesz minket a paradicsom, de mi nem értjük meg. Nyitva áll. A pallost elvették, de mi nem tudunk róla. Elmegyünk, ki-ki a maga dolgára, egyik a gazdaságba, másik az üzlete után. A lámpák kigyulladnak. Az órák tiktakolnak. A termosztátok működésbe lépnek. A kályhák fűtenek, a villanyborotvák búgnak. “Bölcsesség", kiált a hajnali diakónus, de mi rá se hederítünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése