csütörtök, december 25, 2008

A három fa legendája (norvég mese)

Hol volt. hol nem volt, volt egyszer hegycsúcs. ahol három kis fácska állt és arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő.

Az első fácska vágyakozva nézett fel a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt. „Szeretnék kincsesláda lenni!” kiáltott fel. „Beborítva arannyal és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!”

A második tekintetével követte a kis patakot, ami szokott útján csörgedezett a tenger felé. „Jó volna büszke hajónak lenni” – sóhajtotta – „átszelni a viharos tengert, hatalmas királyokat vinni egyik parttól a másikig! Belőlem lesz a legerősebb tengerjáró az óceánokon!”

A harmadik kicsi fa lenézett a völgybe. Férfiak és nők sietősen tették a dolgukat a forgalmas kisvárosban. „Én egyáltalán nem akarok elmozdulni erről a helyről” – mondta. „Szeretnék olyan magasra nőni, hogy amikor az emberek megállnak, hogy megnézzenek, felemeljék tekintetüket az ég felé és Istenre gondoljanak. Én leszek a legmagasabb fa a Földön!”

Múltak az évek. Eső jött és sütött a nap s a három kis fa nagyra és magasra nőtt.

Egy szép napon három favágó ballagott fel a hegyoldalon. Egyikőjük megpillantotta az első fát és azt mondta: „Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem.” És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt. „Most lesz belőlem az a szép kincsesláda” – gondolta a fa – „csodás kincseket kapok majd.”

A másik favágó a második fát szemelte ki. „Ez a fa erős. Pontosan ilyen kell nekem.” És eldőlt a második fa is a fejsze ütéseire. „Végre átszelem a tengert!” – gondolta. „Büszke hajó leszek, királyoknak való!”

A harmadik fa úgy érezte. hogy egy pillanatra a szíve is megáll, amikor az utolsó favágó ránézett. Ott állt egyenesen és magasan, büszkén mutatva az égre. De a favágó nem nézett fel oda. „Nekem bármelyik fa megteszi” – mormogta.

Az első fa egy asztaloshoz került. De az öreg asztalos nem gondolt kincsesládára. Gyakorlott kezei alól egy jászol került ki. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.

A második fa mosolygott, amikor a favágó elvitte a hajóépítőhöz. De nem valami nagy és erős tengerjáró hajó készült belőle, hanem a fűrészelés és kalapácsolás után egy egyszerű halászbárka állt a víz partján. Mivel túl kicsi és gyenge volt ahhoz, hogy tengerre szálljanak vele, ezért egy tavon hajóztak rajta egyik parttól a másikig. Minden nap átható halbűz töltötte be és lassan beivódott a hajó deszkáiba, gerendáiba.

A harmadik nagyon meglepődik, amikor a favágó gerendákra hasította és otthagyta egy farakásban. „Soha nem akartam más lenni, csak állni a hegytetőn és Isten felé mutatni.”

Sok-sok nap telt el és sok-sok éjszaka. A három fa már majdnem elfelejtette egykori álmát.

De egy éjjel egy fénylő csillag gyúlt ki éppen afölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állt. Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára. „Bárcsak jobb helyet készíthetnék néki!” – sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította a kezét és mosolygott. A csillag rásütött a fényes és erős fára. „Ez a jászol a legjobb hely neki” – mondta a asszony. És az első fa rájött, hogy most nála van a világ legnagyobb kincse.

Évek múltán egy este fáradt utasok szálltak fel a halászhajóra. Egyikük azonnal elaludt, ahogy a hajó kifutott a tóra. Éjjel hirtelen feltámadt a szél és a víz fölött hatalmas vihar kerekedett. A hajó hánykódott az óriási hullámok tetején. Tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy az utasokat ilyen nagy szélben és esőben épségben a partra vigye. Ekkor felébredt a fáradt vándor. Felállt, kinyújtotta karját és annyit mondott: „Csend!” – és a vihar elült. Olyan gyorsan, mint ahogy kezdődött. A második fa tudta, hogy a leghatalmasabb király volt ott azon az éjszakán.

Egy péntek reggel előhúzták az utolsó fából készült gerendákat is a rég elfelejtett rakásból. Összeácsolták, majd egy tomboló és gúnyolódó tömegen hurcolták keresztül. Megborzongott, amikor néhány katona egy ember kezeit szögezte gerendáihoz. Rútnak és kegyetlennek érezte magát. De vasárnap reggel, amikor a Nap sugaraival fellármázta a levegőt és a Földről az öröm áradt, tudta a harmadik fa, hogy Isten szeretete mindent megváltoztatott.

Ez tette gyönyörűvé az első fát.

Ettől lett erős a második.

És ha valaki valamikor a harmadik fára gondolt, annak Istenre kellett gondolnia.

hétfő, december 22, 2008

„Minden, ami emberi: törékeny és esendő; ezért kell keresnünk olyanokat, akiket szerethetünk, s akik viszontszeretnek, mert ha a szeretet és a rokonszenv érzését elveszítjük, elvesztettünk mindent, ami az életben fontos lehet." (Marcus Tullius Cicero)

„Isten rajtad: végtelen könny; Isten benned: végtelen mosoly." (Weöres Sándor)

szerda, december 03, 2008

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok-sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy *halad?*

Elmondtam, hogy mikor *járunk,*
Mikor mondom, hogy *megyek*.
Részeg hogy *dülöngél* nálunk,
S milyen, ha csak *lépdelek.*

Miért mondom, hogy *botorkál**
Gyalogol*, vagy *kódorog,*
S a *sétáló *szerelmes pár,
Miért éppen *andalog?*

A vaddisznó, hogy ha *rohan,*
Nem *üget*, de *csörtet *- és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a *törtetés?*

Mondtam volna még azt is hát,
Aki *fut,* miért nem *lohol?*
Miért nem vág, ki mezőn *átvág,*
De tán *vágtat *valahol.

Aki *tipeg*, miért nem *libeg,*
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta *biceg,*
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha *poroszkál,*
Vagy pedig, ha *vágtázik?*
És a kuvasz, ha *somfordál,*
Avagy akár *bóklászik.*

Lábát szedi, aki *kitér,*
A riadt őz *elszökell.*
Nem *ront be* az, aki *betér . . .*
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni, *
**Botladozó*, mint halad,
Avagy milyen *őgyelegni?*
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki '*slattyog*', miért nem'*lófrál*'?*
**Száguldó* hová *szalad?*
Ki *vánszorog*, miért nem *kószál*?
S aki *kullog,* hol marad?*

**Bandukoló* miért nem *baktat*?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki *koslat,* avagy *kaptat,*
Avagy *császkál* és *totyog?*

Nem csak árnyék, aki *suhan,*
S nem csak a jármű *robog,*
Nem csak az áradat *rohan,*
S nem csak a kocsi *kocog.*

Aki *cselleng*, nem *csatangol,*
Ki '*beslisszol*', *elinal,*
Nem '*battyog*' az, ki *bitangol,*
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya *lopakodik,* *
Sompolyog*, majd *meglapul,*
S ha ráförmedsz, *elkotródik.*
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre *settenkedik, **
Sündörög*, majd *elterül.*
Ráripakodsz, *elódalog,*
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt *kóborol,**
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög*, majd *elvándorol*,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt *tekereg,*
-- Elárulja kósza nesz -
Itt *kóvályog*, itt *ténfereg*. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért *özönlik,*
Mikor *tódul*, vagy *vonul*,
Vagy *hömpölyög*, s mégsem *ömlik*,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki *surran,* miért nem *oson,*
Vagy miért nem *lépeget?*
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!

Mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről?
Néhány idézet:
Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos
nyelvtan megalkotója is: 'a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése
felülmúl minden más nyelvet'.
N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század):
'Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta
volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és
világosság.'
George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában
sokkal
bővebben kifejtve) mondta: 'Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig
tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett
volna az anyanyelvem, az életművem sokkal
értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi
erőtől
duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi
különbségeket,
az ér­zelmek titkos rezdüléseit.'
Grover S. Krantz amerikai kutató: 'A magyar nyelv ősisége Magyarországon
meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor
kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a
legrégebbi.'
Ove Berglund svéd orvos és műfordító: 'Ma már, hogy van fogalmam a nyelv
struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika
csúcsterméke.'
Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: '...Új
jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar.'
Isaac Asimov scifi író: 'Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két
intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok.'
Enrico Fermi olasz atomfizikustól megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban,
azt válaszolta: 'Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!'
A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: magyar
anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.

Édes, ékes anyanyelvünk

Lőrincze Lajosnak és Grétsi Lászlónak

Kezdjük tán a jó szóval: tárgyesetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.

Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?

Csók - ha adják - százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.

Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.

Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.

Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?

Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.

Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?

Ingyen strandra lányok mentek,
Minden előítélettől mentek,
Estefelé arra mentek,
Én már fuldoklókat mentek.

Eldöntöttem, megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.

Hiba mentes mentő vagyok,
Szőke Tisza partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett,
Díszes mentém menten mentem.

Szövőgyárban kelmét szőnek.
Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs
lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent.

Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag körözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?

Díjbirkózó győzött tussal,
Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal,
Prímás várja forró tussal.

Határidőt szabott Áron,
Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon,
Kitartásod meghat, Áron.

Felment - fölment, tejfel - tejföl, ...
Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.

Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg?

Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlóképp helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
"Kedves egesz segedre!" köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: "tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.

Pisti így szól: "Kimosta anyukám a kádat!
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat??
Óvodások ragoznak: "Enyém, enyéd, enyé",
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.

A magyar nyelv, remélem meggyőztelek, barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.
Bencze Imre

hétfő, október 06, 2008

„Az a szóbeszéd járja mostanság Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: az emberek és a magyarok.”
(Isaac Asimov)

szombat, szeptember 06, 2008

Béke

I.
Elôbb legyen meg benned a béke, akkor mások között is békességet
szerezhetsz.
A békességszerzô ember nagyobb áldás, mint a nagy tudományú.
A szenvedélyektôl vezetett ember a jót is rosszra fordítja, és könnyen
elhiszi másról a rosszat.
A jó és békességes ember mindent jóra irányít.
Akinek a békesség az otthona, az senkire sem gyanakszik.
Aki viszont elégedetlen és felháborodott, azt mindig valami gyanú
nyugtalanítja.
Maga sem nyughatik, mást sem hagy nyugton.
Gyakran mond olyasmit, amit nem kellene mondania, s elmulasztja, amit
jó lett volna megtennie.
Azt figyeli, mi kötelessége volna másnak, s a maga dolgát
elhanyagolja.
Elôször magadra fordítsd buzgóságodat, aztán majd joggal
buzgólkodhatsz felebarátod körül.
Te értesz ahhoz, hogy saját tetteidet mentegesd, szépítgesd, de mások
mentségét hallatlanra veszed.
Méltóbb volna, hogy magadat vádold és testvéredet mentegesd.
Ha azt akarod, hogy mások elfogadjanak, fogadd el te is a többieket.

II.
Nézd csak, milyen messze vagy még az igazi szeretettôl és
alázatosságtól: amely senki másra nem néz haraggal, méltatlankodással,
csak önmagára.
Nem nagy szó derék és szelíd emberekkel egyetértésben élni: ez
mindenkinek természet szerint kellemes, hiszen ki-ki örömest marad
békében, s akik úgy gondolkodnak mint ô, azokat jobban szereti.
De nagy kegyelem és nagyon dicséretes, valóban férfira valló tett
békében meglenni goromba, gonosz, fegyelmezetlen emberekkel, vagy akár
olyanokkal, akiknek eszejárása más, mint a miénk.

III.
Vannak, akik magukat békességbe foglalják, és másokkal is békességben
élnek.
És vannak olyanok is, akik magukban sem teremtenek békét, másokat sem
hagynak békében.
Másoknak is terhére vannak, de leginkább önmaguknak.
Vannak végül olyanok, akik a békességben otthonra találtak, és azon
vannak, hogy másokat is megbékítsenek.
Igaz: ebben a nyomorúságos életben inkább abban lehet békességünk,
hogy alázatosan elviseljük ami kedvünk ellen van, nem abban, hogy
egészen elkerül bennünket a bosszúság.
Aki jobban megtanul tűrni, nagyobb békéje lesz.
Az ilyen ember meggyôzi önmagát, a világnak ura, Krisztus barátja és a
mennyország örököse.
(Kempis Tamás: Krisztus követése II./3.)

szerda, augusztus 27, 2008

Wass Albert - Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.